Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián- ez Manderley. Baljósan vöröslő rhododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormogása- ez is Manderley.
A történetet elmesélő, mindvégig névtelen főszereplő, az új, érzékeny úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés.
A félelem mérgezi az itt élők lelkét: az új asszony a régi házvezetőnőtől, Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott feleség, Rebecca kísértetétől- ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyhez, és el kell hagynia a kastélyt. A férj, Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg.
Ennek az egy szerelem történetét elmesélő regénynek minden oldala nehezen megfogható szorongást áraszt, feszültséggel teli, ezért is választhatta Alfred Hitchcock rendező azonos című filmjének alapjául, amely a filmművészet legjobb klasszikus alkotásainak egyike.