Rómeó és Cipolla.
Savonarola és Ványa bácsi.
Szindbád és Miska főpincér.
Szóvillantó titán – találóan fogalmazta meg egy nyelvész professzor, Latinovits Zoltán nevének anagrammájával, színészete lényegét.
Naponta átlépi a jó és rossz határát, s néha tarka virágcsokorral a kezében érkezik meg onnan… – ezt pedig Kassák Lajos írta, nem Latinovitsról, de szavai tökéletesen jellemzik az ő életét is.
Ki volt ez az ember, aki halála után negyedfél évtizeddel sem hagyja nyugton az utókorát? Írt, játszott, rendezett, szavalt – mellesleg mérnöknek sem lett volna utolsó. Jövőt előlegező vátesz? A puha diktatúra feljelentettje? A filmezést utáló filmszínész? Teátrumokat elhagyó színészkirály? Szakírókat megszégyenítő verselemző? Fahangú sanzonénekes?

Kelecsényi László összeállításában a szem- és fültanúk vallanak róla. Kor- és pályatársak, színészek, írók, rendezők, s olykor megvetett kritikusok szavaiból áll össze a kép. Róla oly sokan és sokfélét írtak, hogy e kötetben nem szereplő más szerzők, nyilatkozók szavaiból össze lehetne állítani egy másik könyvet, s az sem volna hiteltelen. De hát teljesség nincs, csak legszebb álmainkban. Valamiképp ő is ebbe bukott bele, halt meg fiatalon, reánk hagyva ábrándjait.