Volt egy magyar muzsikus – így szól a legenda – aki csudaszép dalokat komponált, de a legszebbeket, a melódiák gyöngyszemeit soha ki nem bocsátotta szobájának falai közül. Jóbarátainak eljátszotta néha otthon a zongorán, azután becsukta a fiókjába és ha nógatták, ha kérték, hogy adja közre, azt felelte: kár a közönségnek. A mi lemezünk éppen fordítva forog: szeretnénk közkinccsé tenni néhány múltidéző dallamot, bár ez ügyben a könyv-műfaj komoly akadály. De igyekszünk Simon Géza Gábor és Bajnai Klára fekete lemezeinek »aranyos czímkéi«-vel legalább egy kis port letörölni a régi cégekről és hallatni valamit a sercegő felvételek – itt »hallhatatlan« – szereplőiről.